Djembé

Amíg Andrea itt volt, minden este elmentünk sörözni, beszélgetni. Mint kiderült Sophie családjának szomszédságában van egy bár: „Flag”, ami egy szenegáli sör márka neve is, utóbb kiderült a bár neve: La Macédóu. De nem csak, hogy a szomszédban van, az is kiderült, hogy Monique-é az egész kóceráj. Mindegyik este, vacsora után, fél tíz, tíz óra magasságában ellátogattunk Sophie-hoz. Ő nála aztán tényleg nagyon nehéz nyomon követni, hogy ki a család tag és ki nem. Jönnek mennek az emberek állandóan. Persze mindenkivel kezet fogtunk, köszöntünk, bemutatkoztunk, de egy névre sem emlékszem. 3-4 este után kezdett letisztulni, egy kicsit a kép, vagyis, hogy kik azok, akik ténylegesen ott laknak. Egy biztos, hogy Monique a ház úrnője.

Már első este előjött az első probléma. Nevezetesen az, hogy Sophie-t nem csak, hogy egy szobába, de egy ágyba tették Sita-val, ami persze ütközik az EVS-es leírásokkal. Szóval emiatt a mentorunk, Bouba és Andrea újra leült megbeszélni a dolgokat Monique-al. Az eredmény az lett, hogy a szomszédban lévő bár egyik szobájába költözik át. Mivel, mint kiderült az nem csak egy bár, hanem hotel is, sőt mi több Diszkó is! „Hotel California”! 

Mivel Monique-nál úgy tűnt az egész város naponta legalább kétszer megfordul, úgy gondoltam megkérdezem, hogy ismernek-e valakit, aki tud djembézni, mivel szeretnék megtanulni. Dzsáj (biztosan nem így írja a nevét…), egy fiatal srác, azt mondta, hogy ismer valakit, és holnap megkérdezi, hogy tanítana-e engem.

A helyi sör a „La Gazelle”  üvegpalackos, 0,66 L-es és 500 CFA (kb. 0,70 euróba kerül), a bárban a CocaCola 500 CFA/vagy 300- változó az ára, de nappal a boltban csak 300 CFA! Nagy felfedezés volt a Wiszki, amelynek ára egy kávéscsészényi adag esetében 300 CFA! Andrea búcsú estje alkalmából meg is kóstoltuk! Bevallom töredelmesen, nem vagyok benne biztos, hogy sok köze van az európai wiszkihez, és azt a másnaposságot, amit csupán 2 ilyen elfogyasztása után nekem át kellett élnem, egy életre szóló lecke volt!

Másnap este hívott Sophie, hogy találtak nekem valakit, aki szívesen tanít djembézni! (Elég gyorsan ment! Ahhoz képest, hogy a mentorunk elég határozottan kijelentette,  hogy itt nincs senki, aki értene hozzá.) Szóval vacsora után átmentem Sophiékhoz. Megint nagyon sokan ültek a udvarban. Sötét is volt, így elég nehéz számomra az ismerkedés. Nem csak, hogy furcsa nevük van, amit elsőre nem tudok megjegyezni, de nem látom az arcukat a sötétben, így aztán másnap még nehezebb felismerni őket, mikor az utcán rám köszönnek – ilyen volt már sokszor! Szóval Olivier az, aki ismeri a környező népcsoportoknak a zenéit és nagyon jól djembézik. Rögtön le is ültünk, mutatott egy pár ütemet. Majd a testvéreivel meg a haverjaival énekeltek mandingó-ul, a lányok pedig elkezdtek táncolni.

Olivier-ral megbeszéltük, hogy segít nekem dobot venni és kicseréli nekem a bőrt rajta. Meg azt is, hogy (szerda lévén), csütörtök este találkozunk. Másnap viszont a meleg megint nagyon kifárasztott így lemondtuk a találkozót, és inkább pénteken találkoztunk. Megbeszéltük, hogy 7 órakkor találkozunk a buszállomáson. Az irodából későn indultunk el Sophie-val, és igazából csak az úton jutott eszünkbe, hogy van egy találkozónk! Egy srác megállt mellettünk motorral, és valamit kérdezett, én nem nagyon értettem mit motyog, Sophie is értetlenül nézett. Akkor megint ránéztem a srácra és lassan megkérdeztem, hogy „Olivier c’est ou?” (hol van Olivier?), erre azt válaszolta, hogy Ő AZ! Na igen, ilyen bakikat gyakran csinálunk. Legjobb lesz, ha megerőltetem magam és próbálom megjegyezni az arcokat, és sötétedés után pl. nem ismerkedni! Sophie kimentett, és kijavított, hogy én azt akartam kérdezni, hogy „Olivier, hol is találkozunk?”

Aznap hozzájuk mentünk, az udvaron játszottunk. Elég hamar előkerült még több fiatal. Körbe ültek, tapsoltak, énekeltek. Majd táncoltunk is. Olivier dobja elég nehéz, így egy idő után bele is fáradtam a tartásba, felálltam, elkezdtem én is táncolni. Juliett (mint utóbb kiderült unokatestvér, nem testvér) mutatott is pár táncot. Van egy új tánc is, amire hamar rákattant mindenki. Bár még sokan elkezdenek nevetgélni, ha valaki elkezdi táncolni, de már mindenki ismeri a mozgást. „Júúzá” a neve, és mint megtudtam Dakarból érkezett, vagyis ott táncolják. Egy másfajta kézmozgás van ebben a táncban (ritmusában biztos nem, de külalakra indiai tánchoz hasonlít).  „poorong denganulálú” – ezt is gyakran énekelik, és azt jelenti hogy „kislány szeretlek/szerelmes vagyok beléd”.  9-kor haza mentünk vacsorázni.

Legközelebb szombaton találkoztunk, elhívtak minket az egyik helyi diszkóba, mivel Magroire, Olivier testvérének van egy egyesülete, egy katolikus egyesült és azt mondta, hogy nekik lesz este ott a bulijuk. Természetesen elmentünk, bár sok kedve senkinek sem volt hozzá. Nem tudom beazonosítani a zenét ami szólt, de spanyolos, mánele-s dalok voltak, amik vagy szenegáliak vagy nyugat afrikaiak, de semmiképpen sem a populáris nemzetközi zene, inkább tradicionális számok voltak. 500CFA volt a belépő. Éjfél körül kezdett el gyülekezni a nép. 1-re már elég sokan is lettek. Christina már 3 sört megivott, elégé vidám lett és beszédes. A kedvence Olivier testvére, Magroire, mivel ő beszél angolul. Persze eleinte elég nehezen ment neki, de egy hét alatt elég jól belejött. Muszáj volt táncolnunk is, így bementünk megmozgatni magunkat. A terem flúoreszkáló festékkel volt kipingálva, mindenféle mintával, meg a diszkó nevével, lila neoncsővel van megvilágítva minden, és minden oszlopra fel van szerelve egy ventilátor. Ahogy észrevettem, itt nem gáz, sőt!, direkt hasznos kellék a nyakba akasztott törülköző, mivel bent meleg van, a tánctól pedig csak még jobban izzad mindenki, így mi is, és hamar ki is jöttem. Inkább ücsörögtem az asztalnál, beszélgettem és nézelődtem a sötétben.  2-kor meguntam a diszkót így haza jöttem. 

(Amíg itt volt Andrea, a La Macédou /„Hotel California”/ hotel-bár-diszkóban is voltunk, mivel ott söröztünk mindegyik este. Ott láttunk egy ’party fotóst’. Szerettem volna csináltatni egy képet magunkról, mivel hát azért ez itt mégis csak más, de ránk szóltak a helyiek, akikkel egy körben táncoltunk, hogy ne!, mert drága:  500CFA-ba kerül egy party fotó! Jó, mi? :D)

Vasárnap volt Celine (Sophie „unokatestvérének”) a 18. születésnapja, így úgy gondoltuk meglepjük valamivel. Elmentünk hát együtt a piacra. Tőlem kapott egy pár fülbevalót meg egy lila pólót, Sophie vett neki egy papucsot –mivel két napja szakadt el a másik-. Utána a Casamance folyó partjára mentünk találkozni a srácokkal, mivel elhívtak minket ide délutánozni. Hozták a dobokat is, azonban a túl parton már nagyon sötét esős felhők közeledtek, így végül nem lett semmi belőle, haza indultunk. Siettünk haza az eső elől. Az első Szenegáli esőnk elől.  Nem is az első, talán a harmadik, de az első kettő hajnalban volt, így csak arra volt jó, hogy felébresszen. Mindenki menekülőre fogta, hajtották be az állatokat az utcáról, amíg végig értünk a fő utcán majdnem ki is ürült az egyébként nyüzsis utca.

Legközelebb kedden találkoztunk (2hét), Monique-ék udvarán játszottunk. Odaadtam Oliviernak a pénzt, 35 000 CFA-t a djembére, azt ígérte 1-2 héten belül készen lesz. Játszottunk, Olivier  kb. elaludt mellettünk, mivel, mint kiderült egész nap építkeztek. A nagyobbik testvérük házát építik így persze estére nagyon elfáradtak. Roland-al és Magroire-al játszottam tovább. Nagyon szép ritmusokat építettünk. Aznap este megbeszéltük, hogy csütörtökön találkozunk délután 6kor, és elmegyünk az új házhoz. Ott a tetőre költöztünk fel. Szép szavannás csöppnyi naplementénk volt. Cristina is játszott a dobon, közben táncoltunk, mutattak a fiúk nekünk sokféle tánclépést. Kiderült, hogy Magroire 25 éves, Olivier 29. Djola-k. Majd megkérdeztem, hogy miben különböznek a djola-k a mandingóktól. A válasz persze nem volt egyértelmű, de leginkább a nyelvben, meg aztán azt modnta, hogy a rituálékban, az ünnepekben. Megkérdeztem, hát h milyen ünnepeik vannak, aztán elmesélte, hogy augusztusban neki haza kell majd mennie, mivel akkor lesz a felnötté avatási szertartása, amelyről nem igazán akart sokat mesélni, de megkérdeztem, hogy velük mehetünk-e, azt mondta, hogy igen, de úgyse látok belőle sokat, mivel ilyenkor elvonulnak az erdőbe. Aztán később, Boubánál is faggatóztam, mivel ő is djola, Bouba azt mondta, hogy ilyenkor 2-3 hónapra a férfiak elvonulnak az erdőbe. És ő volt már 10 évesen, és nem akar emlékezni rá, nem is akart mesélni róla. Remélem, augusztusban majd többet megtudunk erről, mivel akkor tervezzük meglátogatni Bouba szülő faluját is.

Utána több napig nem találkoztunk. Majd csak a harmadik héten, szerda este hívott Magroire, hogy kész a djembém! Vacsora után viszont esett az eső, így nem mentünk végül sehova. Csak csütörtök este kaptam meg végre a drágaságot, ami több mint 10 kg. A Macedou előtt játszottunk, ahol összegyűlt sok gyerek is. Ők is játszottak rajta, tanítottak nekünk táncokat. Friss kecske bőrt tett rá Olivier, meg sok minden egyebet mondott, amit nem értettem, de a lényeg, hogy még hagynom kell a napon száradni 10 napot, legalább. Ez így rendben is volt, egészen tegnapig (4hét, kedd), amikor is elkezdett esni délben az eső. Valamiért reggel úgy éreztem, hogy esni fog az eső – mondjuk minden reggel 9kor úgy néz ki az ég, hogy esni fog. Meg is kérdeztem Ami anyukám, hogy esni fog-e ma az eső, hát nyilván ő sem tudta, így úgy döntöttem, hogy nem teszem ki a djembét a napra, száradni, barnulni. Jól is tettem mert délben, 1 előtt megérkezett az esős évszak. Legalább is a helyiek ezt mondták. Mostantól minden délben, napközben többször is esni fog az eső….